bleeding blue(s)

Valamit reprezentálok. Egy kifeszített kék nyakkendőt, vagy a selyemzsinóron függő mindenséget. Fallikus szimbólum az űr is. A fejberúgott a fehér vászon fölé hajol. Így készül az orr-vér-festmény. Csepp(kő)-kép(ződmény). Az alvadás színeváltozása. Mit reprezentál? Mi a jelenség? Mi a lényeg? Az elszenvedett, vagy az elkövetett rúgás feszül kíméletlenül a kiállítóterem falára? Konstruktív-konstruált fehér négyzet kozmosz-káoszában vérzem. Végül úgyis minden hiába: a tévedhetetlen bal láb az igazi fenomén.

still life

Elérhetetlen közelségbe került, mint azok a párhuzamosan futó egyenesek. Mint az üvegfalon keresztül csókolózó szerelmesek. A párhuzamos a tiltás szimbolikájának formája. Mint a rövidtávfutó, aki nem léphet a pályákat elválasztó fehér vonalra. Nem a közelítés vagy az érintkezés tilalma ez. A szigorú, tömbszerű rendbe zárt formák, vonalak és a sokszoros lassításban kikockázott képsorok szabálykönyve. Párhuzamos síneken futunk, a keresztutak legfeljebb country-zenészek ihletőforrásai. A világ rendszerezett, hideg, haldokló csendélet-metropolis.

fúga és zaj

A posztmodern absztraháló hajlama a könnyűzenében végtelenül konkrét formát ölt. Az érzések, indulatok nemcsak zenében, hangszerek által, hanem egy nagyon is egyértelmű szövegkontextusban fejeződnek ki. Nem szimbolikus/allegorikus, sőt a legtöbb esetben nem is költői ez a nyelvezet. Nem dialogikus, így végső soron nem is kommunikatív. A pop-cult ikonok sajátosan egyirányú társalgást folytatnak közönségükkel, a sok esetben egyéni értelmezésre egyáltalán nem szoruló szövegvilág pedig egyneműsíti a hallgatóságot.